Biográfia:

 

A zenekar 2007 augusztusában alakult

 Tatabányán, hasonló zenei ízlésű barátokból.

 

Az együttes tagjai életkorukból adódóan

a 80-as 90-es évek hard rock és metál zenéin nőttek fel és ma is

az akkor népszerű zenekarok tartoznak kedvenceik közé.

 

Többen már a 90-es évek elején-közepén játszottak

különböző helyi amatőr rock zenekarokban,

aztán a rockzene szeretete és a zenélni akarás 2007-ben

arra sarkalta Őket, hogy egy új zenekarrá alakulva

együtt töltsék szabadidejüket.

 

Ahogy az lenni szokott, először csak saját szórakoztatásukra

tanultak meg néhány dalt a kedvenceik közül,

aztán jöttek a saját ötletek.

Kezdetben csak a próbákra meghívott barátok hallhatták élőben a zenekart

aminek akkor még neve sem volt.

A barátok és a család támogatásával

2008 tavaszán megtartották első koncertjüket X-Elite néven.

 

A megalakulás óta több tagcsere is történt.

Germuska László énekes, Pándi Ákos gitáros és Holchacker Tamás gitáros

 más elfoglaltságuk miatt elhagyták a zenekart, de Ákos 2014 év végén visszatért.

 

2013-ban a zenekar saját kiadásban megjelentette az „Új úton” című stúdióalbumát,

mely dalai a weboldalon meghallgathatóak.  

 

2015. november 21-i koncerten az énekest, Vígh Gábort búcsúztatta a zenekar.
Ezt követően voltak próbálkozások, nyitottak új irányba,

de végül a csapat 2016 júniusában úgy döntött, hogy elengedi

az X-Elite-t, de azért néhány búcsúkoncerttel időnként majd visszatér.

 

Tagok voltak:

Vígh Gábor – Gitár, Ének

Germuska László - Ének

Komka Péter – Gitár

Pándi Ákos – Gitár

Holchacker Tamás - Gitár

Darmo Balázs - Basszusgitár

Kutenics Béla - Dobok